Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben

A borsosmenta története

A 24 fajt számláló menta nemzetségnek a gyógynövényként legnagyobb mennyiségben felhasznált faja kétségkívül a borsosmenta (Mentha × piperita). Érdekes ez annak tükrében, hogy egy viszonylag „fiatal”, pár száz éves növényről van szó, keletkezését ugyanis a 17. századra teszik. Valószínűleg spontán jött létre más vadon előforduló menta fajok kereszteződésével. Termesztése a 18. század óta folyik a világon: kultúrfaj, természetes előfordulása nem ismert. Könnyen kivadul és vadon előforduló más menta fajokkal kereszteződhet. A borsosmenta felhasználása rendkívül széles körű: a növényt, és annak kivonatait, illóolaját nemcsak a gyógyászatban, de az élelmiszer-, kozmetikai iparban is széles körben hasznosítják. Érdekesség, hogy a növény latin nevéből a mentha szó, a görög Minthé nimfa nevéből származik, akit a legenda szerint Perszephoné, Plútó felesége, változtatott növénnyé féltékenységből. Plútó nem tudta az életbe visszahozni Minthét, de csodálatos illattal ajándékozta meg a növényt. A növény nevének másik része –piperita- borsos ízére utal, ez az, ami megkülönbözteti más mentafajoktól. A jellegzetes, kellemesen csípős, hűsítő ízért és illatért a borsosmentában található mentol felel, ez az összetevő aktiválja ugyanis a bőr és nyálkahártya hidegérzékeny receptorait. Így is nevezik még a borsosmentát: borsmenta, angolmenta, fehér menta.

Egy kis botanika

A borsosmenta sok más gyógynövény fajhoz hasonlóan az ajakosok (Lamiaceae) családjába tartozik. Évelő lágyszárú növény, földalatti módosult hajtásokkal, úgynevezett sztólókkal, telel át. Hajtásai egy része a föld felszínén kúszik, ibolyás-zöld színű, gyökér és hajtásképzésre is alkalmas. Szára négyélű, elágazó, rajta antociános, lilás elszíneződés figyelhető meg, magassága akár a 100 cm-t is elérheti. A borsosmenta levelei hosszúkás-tojásdadok, szélük csipkés-fűrészes, színük sötétzöld, gyakran lilás színezetű, mindkét oldalon sűrűn mirigyszőrös. Virágzata lilás színű álörvökből összetett fűzér, csíraképes magot nem érlel.

A borsosmenta drogja és hatóanyagai

A borsosmenta szárított levelét (Menthae piperitae folium) és illóolaját (Menthae piperitae aetheroleum) használhatjuk gyógyászati célokra, mindkettő szerepel a Magyar és Európai Gyógyszerkönyvben is. Fő hatóanyagként illóolajat tartalmaz, melynek legértékesebb komponensei a mentol és –származékai, de a flavonoidok és rozmaringsav-származékok is jelentős mennyiségben találhatóak a növény hajtásaiban. A virágok illóolaj-összetétele a levelekéhez képest kevésbé kedvező, míg a szárak gyakorlatilag nem tartalmaznak hatóanyagot.

A borsosmenta felhasználása

A borsosmentát már tradicionálisan is főként epe- és bélpanaszokra, valamint megfázásos tünetek kezelésére használták, hatásainak és hatásmechanizmusának egy része mára tudományosan alátámasztott. A modern fitoterápiában a borsosmenta levél fő indikációs területe a bélrendszer és az epeutak görcseinek enyhítése. A görcsoldó hatásért a mentol felelős, ami a bélrendszer simaizmait relaxálja és megelőzi a görcsök kialakulását. Az illóolaj epehajtó hatású, a levelek flavonoidjai pedig epetermelést serkentő hatásúak, vizsgálatok alapján az illóolajat tartalmazó készítményei alkalmasak lehetnek epekövesség kezelésére is. A borsmentaolaj hatásosságát klinikai vizsgálatok alátámasztják funkcionális diszpepszia (emésztőrendszeri zavarok) és irritábilis bél szindróma (IBS) esetén is. Bél- és epepanaszok kezelésére a borsosmenta illóolaj napi adagja 6-12 csepp, a levéldrogé 3-6 gramm.

Megfázás során az orrdugulás panaszai sikerrel enyhíthetőek borsosmenta olaj inhalálásával (adagja 3-5 csepp olaj forró vízbe cseppentve) vagy mentaolajat tartalmazó cukorka, szopogatótabletta elfogyasztásával. Az olaj felső légúti hurutok esetén köptetőként is használható, mivel egyrészt csökkenti a hörgőkben a nyák termelődését, másrészt hígítja azt, így könnyebben eltávolítható köhögéssel. Orális alkalmazás esetén a hatás késleltetett, de a bőrön és a légutakon keresztül is alkalmazható az borsosmenta olaj e célra.

A borsosmenta olaj külsőleg hűsítő, antibakteriális hatású. Ezek alapján szerepel hatóanyagként helyi érzéstelenítő hatású bőrgyógyászati készítményekben is (pl. rovarcsípésekre, viszkető kiütésekre ajánlott kenőcsökben). Vélhetően az olaj hűsítő hatása miatt alkalmazható eredményesen tenziós fejfájás kezelésében is: erre a célra a borsmenta olaj 10%-os etanolos oldatát alkalmazhatjuk külsőleg, a homlok, vagy halánték bőrébe dörzsölve.

Figyelmeztetések, ellenjavallatok, mellékhatások

A borsosmenta készítményei egészségtámogatás céljából fogyasztva hosszútávon is biztonsággal alkalmazhatóak. Ha valamilyen speciális tünet (emésztési panaszok, légúti problémák) miatt használjuk, érdemes arra figyelni, hogy ha a tünetek 2 hét után sem múlnak el, forduljunk orvoshoz.

Az ajánlott dózisok betartása mellett nem jellemzőek mellékhatások a borsosmenta tea, vagy illóolaj alkalmazásakor. Érzékeny egyéneknél emésztőrendszeri panaszok, gyomorégés jelentkezhetnek, ami IBS, reflux esetén bélben oldódó kapszulával kivédhető. A borsosmenta alkalmazása mentollal, illetve a növénnyel való túlérzékenység esetén ellenjavallott. Epehólyag-gyulladás, epeút-elzárodás, májbetegségek esetén a borsmenta készítményei ellenjavallottak, epekövesség és egyéb enyhe epe problémák esetén kellő körültekintéssel alkalmazható.

Gyermekkorban fokozott a mentollal szembeni érzékenység, ami légúti görcshöz, légzésmegálláshoz vezethet, ezért 4 éves kor alatt nem ajánlott a borsosmenta tea fogyasztása, illóolaja és annak készítményei (orr, arc, mellkas kenőcsök) pedig 8 éves kor felett alkalmazhatóak. Várandósság és szoptatás esetén fogyasztása alkalomszerűen megengedett.

Előfordulás, termesztés

A borsosmenta vadon nem fordul elő, Magyarországon termesztik, termőterülete az utóbbi években pár hektár körül alakul. Saját felhasználásra kiskertbe, cserépbe ültetve is egyszerűen nevelhető.  Meleg- és fénygényes növény, a téli hideget károsodás nélkül, jól tűri a hazai klímán. Napos fekvésben fejlődik a legjobban és produkál kedvező beltartalmi mutatókat. A gyógynövények közül az egyik leginkább vízigényes faj, rendszeres öntözést igényel, ha lehet, jó vízmegkötő-képességű, tápanyagdús talajba ültessük. Szaporítása történhet tőosztással, zölddugvány készítéssel, sarjakról, vagy föld alatti módosult hajtásairól (sztólók), csíraképes magot nem fejleszt. A megerősödött növények levelei évente többször is betakaríthatóak. Ha frissen használjuk a menta levelet, folyamatosan szedhető, ha teának szárítanánk későbbi felhasználásra, akkor évi 2-3 alkalommal, az első virágbimbók megjelenésekor vágjuk. Az értéktelen szárról a leveleket érdemes szárítás előtt lefosztani, majd szellős, árnyékos helyen vékonyan kiterítve szárítani. Erős illata miatt a szárított mentalevelet zárt üvegben, dobozban, más gyógynövényektől elkülönítve tároljuk.