Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Lézeres gyomirtógép bemutató és szakmai nap – 2026. szeptember 17-én, Bugyin
2026. szeptember 17-én (csütörtök) lézeres gyomirtógép-bemutatóval egybekötött szakmai napot tartunk a bugyi Csizmadi Farmon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében.
GYSZT-MÉKISZ közös felhívás a felelős víz- és energiafelhasználásra
A rendkívüli időjárási és energiaellátási helyzet fokozott figyelmet igényel a gyógynövény- és étrend-kiegészítő ágazat minden szereplőjétől.
Magyarországon tartotta éves közgyűlését a EUROPAM
Tíz év után ismét Magyarország adott otthont az EUROPAM – European Herb Growers Association éves közgyűlésének és nemzetközi szakmai konferenciájának
III. Miskolci Gyógynövénykonferencia
November 13-14-én kerül megrendezésre az esemény a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara által.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Páfrányfenyő
Páfrányfenyő
Kömény
Kömény
Cickafark
Cickafark
Fekete nadálytő
Fekete nadálytő

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás, második átdolgozott kiadás
Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról

Népszerű címkék

Mecsek Tea(2), GYSZT szakmai nap (1), zamatos turbolya (2), galagonya (2), aranyvessző (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), év tanyája (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), Győrújfalu(2), gyógynövénytea(2), illóolaj (2), Nyílt nap(1), Sudár birtok (5), orbáncfű (3), Herbamesék (1), gyógynövénygasztronómia (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény felhasználás (1), szárítmány-előállítók (1), Herbária Zrt. (1), MGYT (2), tyúkhúr (1), kerek repkény (1), homoktövis készítmények (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), golgotavirág (1), gyógynövény termesztés (7), homoktövis (2), gyógynövény gyűjtés (2), tarackbúza (1), megfázás (1), köptetők (1), galagonya felhasználása (1), mezei zsurló (1), kasvirág gyógyhatása (1), év gyógynövénye (7), Herbária története (1), Herbária termékek (1), fenyő (1), Nagy Balázs (1), illatos ibolya (1), gyógynövény (7), ültetvénytelepítési támogatás (1), tavaszi gyógynövények (3), Gyógy- és fűszernövények szak (1), EUROPAM (3), étrend-kiegészítő (2), medvehagyma(2), CBD (2), gasztronómia (1), kamilla gyűjtése (1), Pannonhalmi Főapátság (4), nyitott birtok (1), 70 éves Herbária (1), plakátpályázat (2), fitoterápia (1), húgyúti betegségek (1), Felsőoktatási szakképzés (3), lándzsás útifű (1), csipkebogyó fogyasztása (1), gyógynövény feldolgozás (4), Agrárminisztérium (2), MATE (2), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), tavaszi kankalin (1), főzet (1), kijárási korlátozás (1), gyógynövény gyűjtés(6), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), oktatás (2), felfázás (1), Herbária (4), citromfű (1), vízhajtó gyógynövények (1), nyugtató gyógynövény(1), Szedd Magad levendula(1), szamóca (1), tőzegáfonya (1), bíborka és a varázsfőzet (1), lándzsás útifű használata (1), komló (1), Szent István Egyetem (1), Nagy István (2), pettyegetett tüdőfű (1), galagonya gyógyhatásai (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), fertőtlenítés (3), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Szőke András (1), tanfolyam (1), tea (2), csalán (3), Naturland(4), kiállítás (1), medvehagyma szedés (1), Gyógyfű Kft teák (2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), orvosi macskagyökér (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Aromaterápia
Aromaterápia
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

Mecsek Tea(2), GYSZT szakmai nap (1), zamatos turbolya (2), galagonya (2), aranyvessző (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), év tanyája (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), Győrújfalu(2), gyógynövénytea(2), illóolaj (2), Nyílt nap(1), Sudár birtok (5), orbáncfű (3), Herbamesék (1), gyógynövénygasztronómia (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény felhasználás (1), szárítmány-előállítók (1), Herbária Zrt. (1), MGYT (2), tyúkhúr (1), kerek repkény (1), homoktövis készítmények (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), golgotavirág (1), gyógynövény termesztés (7), homoktövis (2), gyógynövény gyűjtés (2), tarackbúza (1), megfázás (1), köptetők (1), galagonya felhasználása (1), mezei zsurló (1), kasvirág gyógyhatása (1), év gyógynövénye (7), Herbária története (1), Herbária termékek (1), fenyő (1), Nagy Balázs (1), illatos ibolya (1), gyógynövény (7), ültetvénytelepítési támogatás (1), tavaszi gyógynövények (3), Gyógy- és fűszernövények szak (1), EUROPAM (3), étrend-kiegészítő (2), medvehagyma(2), CBD (2), gasztronómia (1), kamilla gyűjtése (1), Pannonhalmi Főapátság (4), nyitott birtok (1), 70 éves Herbária (1), plakátpályázat (2), fitoterápia (1), húgyúti betegségek (1), Felsőoktatási szakképzés (3), lándzsás útifű (1), csipkebogyó fogyasztása (1), gyógynövény feldolgozás (4), Agrárminisztérium (2), MATE (2), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), tavaszi kankalin (1), főzet (1), kijárási korlátozás (1), gyógynövény gyűjtés(6), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), oktatás (2), felfázás (1), Herbária (4), citromfű (1), vízhajtó gyógynövények (1), nyugtató gyógynövény(1), Szedd Magad levendula(1), szamóca (1), tőzegáfonya (1), bíborka és a varázsfőzet (1), lándzsás útifű használata (1), komló (1), Szent István Egyetem (1), Nagy István (2), pettyegetett tüdőfű (1), galagonya gyógyhatásai (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), fertőtlenítés (3), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Szőke András (1), tanfolyam (1), tea (2), csalán (3), Naturland(4), kiállítás (1), medvehagyma szedés (1), Gyógyfű Kft teák (2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), orvosi macskagyökér (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Nutribalance Kft.
Herbária Zrt.
Mecsek-Drog Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
Fitodry Kft.
Biomed Kft.
KarinaPlant Kft.
dm Kft.
Héjjas Kertészet
Pálóczy gyógynövény-manufaktúra
Biropharma Kft.
Mezőprodukt Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Dr. Igazvölgyi Zsuzsanna őstermelő
Gyógyfű Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Dóczi Ferenc Krisztián
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék