Gyógynövénytermesztés Magyarországon. Megéri belevágni?
A hagyományos szántóföldi kultúrák termesztése helyett, egyre többen érdeklődnek és vágnak bele a gyógynövénytermesztésbe az utóbbi években. A tendenciát 2021-es évben megnyílt ültetvénytelepítési támogatás is erősíti, ami 2022. február 28-tól ismét benyújtható egészen április 30-ig. A téma kapcsán készített interjút az Agroinform.hu a Silvetsris&Szilas Kft-vel, akik komplex integrátori tevékenységet folytatva továbbra is várják régi és új termelői partnereiket. Az interjú az alábbiakban olvasható.
A tavalyi ültetvénytelepítési és gyógynövénytermesztést támogató kertészeti felhívás hozott-e valamilyen változást a hazai gyógynövénytermesztésben?
A 2021 évi pályázat kiírása egybeesett a Silvestris & Szilas Kft. gyógy- és fűszernövény termeltetési integrációjának fejlesztésével, így a pályázat, és az integrációs tevékenység erősítette egymást. Természetesen nagyon sok érdeklődő lépett velünk kapcsolatba, és azok a gazdálkodók, akik rendelkeztek előzetes tapasztalattal, vagy megfelelő tudás és információ birtokában voltak, sikeresen pályáztak is. A pályázat megvalósítására 2 év áll rendelkezésre, amelyből a 2021 őszi telepítések valósultak meg eddig, a 2022 tavaszi telepítések most kezdődnek.
Orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica L.) háttérben a szarvasgedei illóolaj lepárló üzeme – fotó: Silvestris & Szilas Kft.
A 2021 évi pályázat megjelenését arra is ki tudtuk használni, hogy szélesebb körben tudjunk tájékoztatást adni a Silvestris & Szilas gyógy- és fűszernövény integrált termeltetéséről, a felvásárlásról, a szerződéskötésről és magáról a vállalatról is. Mindez különösen azért is fontos, mert a gyógy- és fűszernövények termelésének magyarországi fejlesztéséhez stabil, és megbízható integrátorra és felvásárlóra van szükség.
A Silvestris & Szilas Kft. európai szinten is az egyik legnagyobb lepárló kapacitással rendelkező cég, a felvásárlás és feldolgozás lehetősége tehát adott egy tőkeerős magyar vállalat személyében. A magyarországi termeltetés növeléséhez ugyanakkor szükség volt egy Agrár Igazgatóság létrehozására is, amelyen belül a gyógynövények termeléséhez szükséges innovációk megvalósulhatnak, új fajták és technológiák kerülnek kidolgozásra, amelyekkel a magyar gazdálkodókat segíteni tudjuk a növényeink sikeres termesztésében.
Első éves oregánó tavasszal – fotó: Silvestris & Szilas Kft.
Működik egy integrációs részlegünk is, ahol munkatársaink a szerződő partnerek termeltetéssel kapcsolatos kérdéseire adnak választ, követik a termeltetéseket, szaktanácsot adnak, elvégzik a növények mintázásait, szervezik a betakarítást és a beszállítást.
- Van-e rálátásuk arra, hogy mennyien pályáztak, lettek-e új partnereik a pályázatnak köszönhetően?
Az összes pályázó számát nem tudjuk, de a velünk szerződő partnerek száma várakozásaink szerint szépen növekedett. Nagy az érdeklődés a gyógy- és fűszernövények termesztése iránt, amit az is jelez, hogy éppen a tavalyi Agroinform-ban megjelent szakmai cikkeinket közel 10.000-en olvasták.
A 2022 évi pályázatokhoz sikeres lebonyolításához azzal is szeretnénk hozzájárulni, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján, a beadási határidő végéig külön tájékoztatási „ügyeletet" tartunk. Egy ültetvény sikeres megvalósítása nagyon sok részlettől függ, és szeretnénk, ha minél többen, most már kellő tudás és információ birtokában vállalkoznának a telepítésre.
A szántóföldi munkák – a palántázás kivételével – nagyon kevéssé különböznek a többi növény termesztésétől – fotó: Silvestris & Szilas Kft.
A viszonylag magasabb telepítéskori költségek miatt mindenképpen érdemes pályázni, jelentős összegeket lehet megtakarítani, amik a profit oldalon is hamar megjelennek.
- Melyik az a gyógynövényfaj, amibe érdemes belevágni Magyarországon?
A Silvestris & Szilas Kft. olyan növények termeltetésével és felvásárlásával foglalkozik, amelyek illóolajára eddig is nagy igény volt, és hosszú távú igény mutatkozik.
A legnagyobb felületen a szurokfű (oregánó) termeltetése történik most részünkre, aminek több oka is van. Az oregánó mediterrán eredetű növény, ami meglehetősen jól alkalmazkodik a hazai termesztési körülményekhez. Azt nem állítjuk, hogy teljesen szárazságtűrő, de rendkívül életerős, a nehezebb termőhelyi viszonyok között is megterem, viszonylag kis ráfordítással termelhető, és jövedelmező növény.
Mivel palántázni kell, ez jelenti általában az első „küszöböt" a termelőknél. Valóban, ez nem annyira egyszerű, mint búzát vetni, de kiváló, nagy teljesítményű palántázógépek vannak már, s Silvestris-en kívül sokan tudnak közreműködni a palántázás lebonyolításában. A vetőmag beszerzése, a palántanevelés Silvestris koordinációjában valósul meg.
A megfelelő technológiával a nagyobb szántóföldi növények méretében is sikeresen és eredményesen termelhetőek a gyógy- és fűszernövények – fotó: Silvestris & Szilas Kft.
Az ültevény akár 10 évig is terem, így a kezdeti befektetés sokáig biztosít megtérülést és jövedelmet. Természetesen a legjobb gazdálkodási és pénzügyi eredményt a közepesnél jobb területeken lehet az oregánóval elérni, s ahol némi öntözővíz is jut a táblára, ott évente két termésre is számíthatunk.
A francia tárkony a másik fontos növényünk, amely esetében azonban már jelentősebb a befektetés az ültetvény telepítésekor. A hajtásdugványról szaporított növény nagyon életerős, sokféle területen termelhető, kiváló lehetőségeket biztosít, ha a gazdálkodó jelentősebb összeget is tud fordítani az ültetvény megvalósítására.
A lazább, kevésbé kötött talajokon angelika gyökér és lestyán gyökér termelése lehet igazán gazdaságos, hiszen az igény nagyon jelentős, a felvásárlási árak is rendkívül kedvezőek. Mivel kevésbé ismertek idehaza, ezért igyekszünk technológiai tanácsadással és „pilot" termesztésekkel is elősegíteni a növényfajok termeltetésben történő felfuttatását.
Vannak olyan növények, amelyek főként a lepárlóink 25-30 km-es körzetében termelhetőek gazdaságosan, illetve az ilyen távolságból beszállított friss növényi anyagokat tudjuk még sikeresen és gyorsan feldolgozni. Ilyenek a kapor egész növény és a lestyánlevél.
A kamilla és a cickafarkfű, valamint a kakukkfű és édeskömény is megjelennek termeltetési ajánlatainkban, bár nem annyira hangsúlyosan, mint az előző felsorolásban szereplő növények.
Tárkony hajtásdugványok – fotó: Silvestris & Szilas Kft.
- Mely gyógynövények azok, amelyek a következő évtizedben előre törhetnek?
Európában a legfontosabb, legnagyobb mennyiségben felhasznált gyógy- és fűszernövények a bors, kömény, chilli, koriander, zeller, kardamom, oregánó, kakukkfű, gyömbér, bazsalikom.
Ezek közül van, amelynek termesztése nem, vagy gazdaságosan nem valósítható meg Magyarországon, illetve vannak olyan növények, amelyeket nem tudunk eléggé versenyképesen előállítani. Természetesen törekszünk arra, hogy javított technológiákkal olyan növények termeltetését is gazdaságossá tudjuk tenni, amelyek egyébként nálunk is jól termeszthetőek, de eddig nem voltunk versenyképesek. Foglalkozunk a zellerrel, római kamillával is, de eddigi tapasztalataink alapján az oregánó, tárkony, angelikagyökér, lestyángyökér termesztésének jelentősebb növekedése várható, ezekre a termékekre hosszú távon tudunk szerződést kötni partnereinkkel.
- Mit mutatnak a nemzetközi trendek?
Az elmúlt években a a gyógy- és fűszernövények, és az azokból készült kivonatok iránti igény Európában folyamatosan növekszik, s a trendek azt mutatják, hogy ez a növekedés legalább 2025-ig 6,7%-ot is elérhet évente. A növekedést olyan tényezők hajtják, mint az egészségesebb életmódra való törekvés, de az új ízek és illatok kipróbálása, vagy a kényelmi szempontok előtérbe kerülése is.
A gyógy- és fűszernövények igen jelentős mennyisége importból kerül be Európába, főként a helybeli termesztés hiánya miatt. Az európai importőrök esetében is megfigyelhető azonban, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy olyan termékeket vásároljanak csak, amelyek az EU sztenderdeknek megfelelnek.
Ez is az egyik hajtóereje az európai, illetve a magyarországi termelés növelésének. Ebben az iparágban is egyre fontosabb a beszállítókkal, termelőkkel kialakított stabil partnerkapcsolat, ami mind a jó és ellenőrizhető minőség, mind pedig a hosszabb távra történő tervezés és piacépítés szempontjából egyaránt fontos.
- Mi az, amiben gyógynövénytermesztőként más gazdálkodói szemléletre van szükség, például más kertészeti kultúrák vagy a szántóföldi növények termesztéséhez képest?
A legfontosabb törekvésünk az, hogy megmutassuk, az általunk javasolt technológiával a nagyobb szántóföldi növények méretében is sikeresen és eredményesen termelhetőek a gyógy- és fűszernövények. Mivel leginkább hosszú évekig fenntartható ültetvényekről van szó, fontos a megfelelő táblakiválasztás. Minél kedvezőbb adottságokkal rendelkező táblát választunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy az ültetvényünk akár egy évtizedig is reálprofitot termel nekünk egy egyszeri, nagyobb befektetéssel.
2020 őszén telepített első éves oregánó állomány Szarvasgedén – fotó: Silvestris & Szilas Kft.
Az ültetvénynek mi magunk okozhatunk kárt azzal, ha a művelés során szükséges növényállományt nem tudjuk megtartani, ezért fontos az odafigyelés, a gondos művelés. Tápanyaggal töltsük fel a tábláinkat, hiszen erre több évig nem lesz lehetőségünk, illetve ha egyszer megtesszük, nem is lesz szükséges.
Ha megismerjük a növényeinket, azok igényeit, akkor hamar rájövünk arra, hogy alapjában véve a szántóföldi munkák nagyon kevéssé különböznek a többi növénytől. Igen, a palántázás nem megszokott művelet a nagyüzemi szántókon, de a többi munkaművelet elvégzése ma, a precíziós gazdálkodás erőteljes térhódítása mellett nem okoz problémát. A gyógynövényeknek általában inkább mindenből kevesebbre van szükségük, de több odafigyelést igényelnek.
- Mennyire gépesíthető a gyógynövénytermesztés? Sok esetben a kézi munkaerőigény a legnagyobb gond pl. a kertészetben, amelyek azok a gyógynövények,
amelyek esetében ez kisebb gondot jelenthet?
A Silvestris által termeltetett gyógy-, és fűszernövények termesztése teljesen gépesíthető. Kézi munkaerőre alapozva nem lehet egy európai szinten is sikeres ágazatot felépíteni. Nagyon sok, különböző típusú és gyártmányú gép áll rendelkezésre, amelyek közül (talán a sorközművelés gépeit kivéve) alig van magyar gyártmány. A nyugati gyártócégekkel szoros kapcsolatot alakítunk ki, s néhány high tech gépipari termék (mint például a Naio Technologies, Carbon Robotics) magyarországi bevezetését is szorgalmazzuk, illetve kezdeményezzük.
A több figyelem inkább ahhoz szükséges, hogy az illóolaj lepárlásához leginkább megfelelő időben és állapotban kerüljenek be hozzánk a növényi alapanyagok. Itt a betakarítási idő, a betakarítás módja, gépe és a beszállítás ütemezése igényel nagyobb pontosságot és együttműködést a termelők részéről is. De azt is tudjuk, hogy a magyar termelők több más növény esetében is betartják a technológiai fegyelmet, eddig is sok szakmai feladatot kiválóan megoldottak, így mi is joggal bízunk a sikeres együttműködésben.
- 2021. januárjában egy munkacsoport alakult a Nébih, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakembereivel.
A munkacsoport azon (is) dolgozik, hogy a német, osztrák és svájci gyógynövény-termesztésben használható és engedélyezett növényvédő szerek itthon is zöld lámpát kaphassanak. Hol tart ez a folyamat?
A munka folyamatban van. A célok annyiban pontosításra kerültek, hogy a hazai gyógynövénytermelők termelők által legfontosabbnak tartott 10-15 növényvédő szerre koncentrálnak a szakemberek. Ezen növényvédő szerek esetében vizsgálják az engedélyek kiterjesztésének, egyszerűsített engedélyezésének lehetőségét. Az eredmények között elmondható, hogy a Bandur (aklonifen) engedélye már kiterjesztésre került édeskömény, koriander, lestyán kultúrákra.
A Silvestris & Szilas Kft. is aktív részese ezeknek a munkáknak, s örömmel jelezzük, hogy a Kormányhivatal növényvédelemmel foglalkozó szakembereivel közösen immár harmadik évben végezzük a kísérleteket. A legtöbb növényünk esetében több szerrel is nagyon bíztató eredményeket tudtunk felmutatni, s várhatóan igen rövid időn belül alapengedéllyel rendelkező szerek fogják biztosítani a sikeres termelést. De addig is, saját-, és közös eredményeinket, tapasztalatainkat felhasználva integrált partnereink részére biztosítjuk többféle szer egyedi engedélyének alkalmazását, kiterjesztését a partnereink által megadott helyrajzi számokra.
Kapcsolatfelvétel:
Mucsina Stefánia
+36 70 660 0683
silvestris@silvestris.hu
Forrás: agroinform.hu